Megvolt az eheti kiruccanás is New Orleansba és mint mindig, most is hangulatosra, harmonikusra és megnyugtatóra sikerült, mert hát ugye ez nem tévé, ez HBO. Minőség keményen és bár a történések lassan folynak előre, ahogy azt már megszokhattuk; minden szépen ki van dolgozva. Ez a blog első bejegyzése, úgyhogy az arányokat még el kell találni, de ez így elsőre sok képes beszámoló lesz.
Treme - 3x06: 7/10
Sikerült is lőni pár képet a részből, a fényképezés ötös és mindig találni beállításokat, amikben gyönyörködhet az ember. Tetszik a korrupt rendőrös szál, mert az igazságérzetre hat, de keményen és nekem az ilyen sztorik mindig is bejöttek. Lassan gyűlnek a bizonyítékok, de itt asszem ez nem zavaró, mivel nem egy kimondott nyomozós sorozatról van szó. Azért az előző rész végén már kicsit gyomoridegem lett, amikor a rendőr bácsi benyomta Toniék szélvédőjét. Lehet, hogy fajulni fognak még itt a dolgok. Na meg persze a rocker riporter srácot is féltem. Szimpatikus figura, de attól tartok, csúnya véget érhet. Bár ez a Treme, szal azért nem kell semmit biztosra venni.
A másik, ami mindig nagyon bejön az a rengeteg zene, pedig ezek a műfajok még véletlenül sem a kedvenceim. Valahogy mégis eltalálják az egészet, talán azért, mert ugye rengeteg mellékszerepet valódi zenészek alakítanak, mint ahogy a mai részben is például az úriember a sárga ingben. Mennyire máshogy illeszkedik itt a sorozat szövetébe filmnyelvi eszközként a zene, mint mondjuk a Nashville-ben, ahol szintén egy általam kevéssé kedvelt műfajról (vagy legyen inkább semleges?), a countryról van szó. Bár ott sem erőltetettek a jelenetek, ahol zene szól (próbák, feléneklés, szövegírás pl.), mégis érződik, hogy nem a színészek énekelnek és nem úgy, ahogy a kész anyagban megszólal. Valahogy idegen a zene, amit a Treme-nél még sosem éreztem. Itt tényleg olyan, mintha az ember ott üldögélne egy kis kocsmában a Ninth Wardban vagy épp Ladonna bárjában egy indián próbán. Hangulat és atmoszféra - ezeket képes a mai felhozatalból a legjobban megteremteni a Treme és úgy általánosságban az HBO.
Az egyik legviccesebb pillanat talán Delmond nézése volt. Hirtelen nem tudott mit csinálni, de aztán csak az apja mellé állt. Mégsem lehet mindent félredobni hirtelen a kemó miatt. Kell valami, amiért élni lehet. Mardi Gras? Egyértelmű. Albert cselekményszála nem vált ki különösebb érdeklődést belőlem, de azért azt meg kell hagyni, hogy szépen kerülik a kliséket. Nincs világfájdalom meg szenvedés, megy tovább az élet, már ameddig mehet. A színészt amúgy is bírom és a rész egyik legjobb jelenete az volt, amikor Ladonnával beszélgettek a bárban. A színésznő is szuperül hozza a figurát, pedig ki gondolta volna, hogy erre képes egy ex-Miami helyszínelő... Szexuális túlfűtöttséget éreztem keményen, pedig valószínűleg nem lesz köztük semmi, viszont a kémia nagyon erős, az látszik. Ha két jó színész találkozik... (Ugye-ugye Carrie és Brody?)
Sonny visszaesett. Nem örültem neki, de sajnos várható volt, remélem azért minél hamarabb talpra áll. A sztriptízbáros jelenete már-már noirosan (lehet hülyeség) cool volt, de aztán mikor hazavitte a csajt, már szétesett minden. Sokáig ellenszenves volt amúgy a figura még az első-második évadban. Úgy éreztem, mintha nem tudnának vele mit kezdeni, nem találnák a helyét a Treme-univerzumban, szinte csak Annie utánfutója volt, de aztán csak kikerekedett belőle valami, bár számomra most sem nagyon erős.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, leginkább a "korrupt rendőr-Toni-riportersrác" sztorira, de a hangulat miatt egyébként bármi jöhet. Negyedik évad hat rész lesz, ha jól emlékszem, és azzal vége is a sorinak, úgyhogy már biztosan nem fogom otthagyni. Heti egy óra belefér erre a teljesen átszellemült szórakozásra, ami bár nem könnyen fogyasztható, annak ellenére, hogy benne van az élet sava-borsa.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.